Majdnem minden magyar médiaorgánum tájékoztat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásáról, amelyben arra biztatják a székelyeket, hogy az őszi államelnök-választáson a pecsétjüket üssék a keret mellé, ezáltal is tiltakozva az ellen, hogy Románia másodrangú állampolgárai. Ez mind szép és jó, szívet dobogtató duma, biztos vagyok benne, hogy a székelyek a Hargitán már titokban szervezik az ellenállást.
Az SZNT indoklása azonban nagyon kemény, idézek: „Az érvénytelen szavazat románul: anulat, ugyanazzal a betűvel kezdődik, amellyel az autonómia. Ennek jegyében indítsunk mozgalmat, legyen a nagy „A” betű választási jelkép és üzenet.”
A tisztelt SZNT vezérek elfelejtették nyomatékosítani ötletüket azzal az érvvel, hogy mind az anulat, mind az autonómia szavakban szerepel kétszer az „a” betű, egyszer az „n”, egyszer a „t”, és szintén egyszer az „u”. Szóval csupán egy hajszál választja el az autonómiát az anulat-tól!
Anyukám mindig mondta, hogy júliusban és augusztusban ne üljek túl sokat a napon, mert könnyen napszúrást kapok…
Az IDIÓTA szóban (ami ezek után a kedves SZNT vezetőkről eszembe jut) van 2 db “i” betű 1 db “o” betű 1db “a” betű és 1 db “t” betű ami jobb mint az ANULAT szó… ha az AUTONÓMIA szóval vonjuk kapcsolatba…
…