Maros Bike Marathon

Teljesen elcsigázva, égő combokkal, de hihetetlenül boldogan és feldobódva fejeztem be a tegnapi Maros Bike Marathont, amelyet a gyalui havasokban szerveztek. Pontosan két évvel ezelőtt ugyanezen a vetélkedőn próbálkoztam meg először a versenyzéssel, azóta mögöttem van -20 kiló, mintegy 3-4000 kilométer tekerés, és rengeteg élmény.

gyúródás a startnál

Nagyon vártam ezt az eseményt, mert a romániai versenyszezon egyik csúcsrendezvénye, mind a szervezés, mind a részvétel szempontjából. 48 kilométer és 1700 méter pozitív szintkülönbség várt ránk, ami mindenképpen soknak mondható. Merész célt tűztem ki magam elé: nem kéne többet menjek, mint 4 óra. Két éve ennek a pályának egy könnyebb verziójában 6 és fél órát tekertem…

422 versenyző száguldott át a gyalui gáton, majd 3 kilométer után következett az első komoly emelkedő: 11 kilométert másztunk a hideghavasi (Muntele Rece) kolostorig. Az első szakaszon olyan tömegben mentünk, hogy folyamatosan kellett figyelni, nehogy véletlenül összeakadjunk egymással. Óriási volt a porfelhő, hiszen hetek óta nem esett az eső, és a makadám úton 400 kerékpár úgy viselkedik, mint egy rally autó. Ahogy teltek a kilométerek, úgy alakultak ki kisebb-nagyobb csapatok, az egyforma tempóban haladó versenyzők hamar egymásra találtak. Nekem nagyon jól ment ez a mászás, az előzetes számításom szerint alig 100-200 métert kellett tolnom egy meredek, hepe-hupás szakaszon. Egy héttel a verseny előtt kipróbáltam ezt a hegyet, akkor 1 óra 22 percet mentem, most 5 percet lefaragtam az időmből.

ereszkedés a kolostortól

A kolostornál lévő etető-itató pontnál nem álltam meg, mert volt nálam víz még bőven, ezáltal legalább 15 versenyzőt egy csapásra megelőztem. A gerinc alatt következett egy 3 kilométeres szakasz, amely enyhén emelkedett, de gyors tempóban lehetett nyomni. Meg is előztem legalább 4-5 versenyzőt.

Ez után következett a rock and roll: egy keskeny, köves, és nagyon meredek szakaszon suhantunk le a völgybe, a legveszélyesebb helyeken az elsősegélynyújtók is kint voltak. (Utólag tudtam meg, hogy többen a mentőben fejezték be a napjukat). Az utóbbi időben sokat fejődött az ereszkedési technikám, úgyhogy kimondottan élveztem lefele. A völgyből rögtön nekifeküdtünk a következő mászásnak, felmentünk a „Paltinei” csúcsra. A pálya legdurvább emelkedői következtek, szerintem a mezőny 90 százaléka tolta felfele. A tűző napon nem volt kimondottan élvezetes araszolni előre, főleg akkor nem, amikor egy 50 év körüli, kendős falusi hölgy az unokájával lazán elsétált mellettem! Meg is kérdezte: aţi obosit domnu’? (Elfáradt az úr?) Arra kértem, hogy tolja fel a kerékpáromat a tetőig, de nem volt RMDSZ szavazó…

ezen a gerincen hagyott el a kendős hölgy

Egy újabb durva ereszkedőhöz értünk. A pálya ereszkedői nem kezdőknek valók, hiszen szó sincs arról, hogy lefele pihentünk, hanem szinte folyamatosan köves, meredek és megfelelő technikát igényelő szakaszokon mentünk. Kezdőknek semmiképpen sem ajánlott! A hidegszamosi villanytelepnél kiértünk az aszfaltra, majd néhány száz méter után következett, a kolozsvári kerékpárosok körében szitokszóval is felérő, Pape mászás. A 4 kilométer alatt 400 méter szintet emelkedő szerpentinen csak a profi versenyzők tudnak végig tekerni, sokan végig tolják. A hegy aljában lévő pihenő pontnál újratöltöttem a kulacsot, megettem egy fél banánt és egy pár glukóz cukorkát, és már mentem is tovább. A Pape szokásához híven kifacsart. Mintegy 2/3-át toltam, viszont folyamatosan haladtam, nem álltam meg egyszer sem pihenni. A szívritmusomat 170 és 175 között tartva értem fel a gerincre.

nem ajánlom senkinek…

Itt következik az általam ismert legélvezetesebb ereszkedő. Míg két évvel ezelőtt remegő gatyával, folyamatosan fékezve, és egyszer a kormány fölött elrepülve jöttem le, most sikerült a maximumot kihoznom magamból. Irtó vagány volt!

baráti séta a Pape-n

A Meleg Szamos tó partján mentünk egy keveset az aszfalton, az egyik ereszkedőnél majdnem belerohantam egy sok száz főt számláló temetési menetbe… Következett az utolsó etető-itató pont, itt pillanatok alatt megittam egy pohár energiaitalt és nekiszöktem az utolsó 8 kilométernek, amelyből 3 mászás. Ha pihenten mennék neki ennek az emelkedőnek, valószínű 95 százalékát kitekerném, viszont most hosszasan toltam. A végére a szervezők beiktattak két kilométer nyaktörő ereszkedőt, amit szerencsésen abszolváltam. A végeredményem: 3 óra 56 perc és 8 másodperc, sikerült elérnem a kitűzött célt!

a Meleg Szamos tó

Az érkezés után nagyon jól esett a szervezők által biztosított túróslaska és egy söröcske. Szép volt fiúk!

A végeredmények itt, a Garmin Edge 705 GPS adatai pedig itt láthatók.

A képeket a rendezvény honlapján lévő linkekről vettem át.